Páratlan előadás (dh5)

dh5
Lali elkezdte hinteni, hogy mennyire kulturálatlan barmok vagyunk, kimerül a művészetekhez való viszonyunk a tévénézésben, ami, valljuk be, a legalja mindennek.

18 éven felülieknek!Hiába löktem magamba a cseresznyét, nem bírtam túljutni az agybaján, hogy színházba akar menni.
– Hová, bazdmeg? – kérdezte Turbó Béla bácsi, aki általában az asztalunknál aludt, de az idegen szóra felriadt.
– Béla bátyám, pihenjen, a színház nem kórház – nyugtatgatta Lali. A lényeg, hogy nem mást hívott, hanem engem és az asszonyt, merthogy egyedül nem mer elmenni.
– Hámá ménem? – érdeklődött Simlis Karcsi.
– Mert nem ismerem a járást, Karcsikám – fogta rövidre Lali. – A jegyeket megvettem, nektek nem kerül semmibe, csak izé, benzinbe.
Hát erről van szó! Kellett neki a potyafuvar. Mindenesetre, eljött hozzánk, és az asszonynak is elmondta a fellengzős szövegét a művészetekről, meg hogy ez fejlődés lesz elkorcsosult agyunk számára.
– Meglátjátok, teljesen más emberként fogtok kijönni az előadásról.
Mi szépen kicsíptük magunkat: oldalbordám a temetéseken viselt fekete kosztümjét, én meg a húsvéti-öntözős öltönyömet vettem fel. Kicsit rövid volt csuklónál és bokánál, de akkor is kiöltöztünk, nem úgy, mint Lali, aki a csicsás meleg pulóverében meg farmernadrágban ült be a kocsimba.
– Így akarsz találkozni Táliával? – érdeklődtem finoman, amire csak pislogott rám, aztán beköpte, hogy őrá nem emlékszik, de a járásáról majd biztos felismeri.
Az első sorban volt a helyünk, szinte éreztem a lábszagot, amit az itteniek a deszkákon hagytak. Mondtam is az asszonynak, hogy ha nálunk olyan retkes lenne a parketta meg a függöny, mint itt, hát kivágnám őt a mosógéppel együtt. Feltűnt még, hogy a sorunkban hármunkon kívül más nem ült, gondoltam, hogy ez a smucig Lali műve, a legolcsóbb jegyet vette meg.
Nemsokára szétnyílt a függöny, és bejött egy hetven körüli nő, leült a színpad közepére, és elkezdte mondani, hogy örömmel osztja meg velünk élete történetét. Engem, mondjuk, nem érdekelt, hiába örült neki, de mivel az asszony oldalba bökött, gondoltam még negyed óráig valahogy kibírom, aztán kimegyek bagózni, és majd keresek a közelben valami normális kocsmát.
– Hallod, életrajzi, mondtam hogy magas művészet – suttogta Lali.
Hamarosan kiderült, hogy a színésznő színésznőt játszott, aki visszatekintett pályája elejére. És mit ad Isten, hirtelen belibbent egy jó bögyös maca oldalról, aki néha folytatta az öreglány mondókáját. Tíz percbe telt, mire rájöttem, hogy az a fiatal színésznő valójában az öreg színésznő huszonéves változata, aki megelevenedett a színpadon. És hagyján, hogy elevenkedett, de még beszélgetett is önmagával.
Néha nem értettem, miért nem vágja pofán az öreglány a macát, mert mi tagadás, a leányka igen hepciáskodott. Már majdnem ott tartottam, hogy felkiabálok, hogy ha az én lányom lennél, kékre-zöldre vernélek, hogy ne legyél ennyire agyatlan, de a morgásomra Lali is meg az asszony is mindig lepisszegett. Engem az sem indított meg, hogy hányattatott sorsa volt ennek a ripacsnak. Nem kapott szerepeket Sekszpírben. Ő baja, minek ment olyan messzire, mintha közelebb nem lett volna színház! Aztán, hogy ne kelljen megszégyenülve visszacuccolnia a szüleihez, meg kapálni a szőlőbe, mással próbálkozott. Na, itten engem már úgy kellett lefogni, hogy fel ne rohanjak és szét ne csapjak köztük. Mi az, hogy nem ízlik a fizikai munka a kisasszonynak! Törném el a kezed, te ribanc!
Reklámfilm-szerepek után egy teljesen ismeretlen terepre tévedt. Valami füstös bárba. Ekkor mindketten rágyújtottak a színpadon, és én se bírtam tovább, kerestem a cigimet, amire az asszony a combomba csípett. Amikor újra felnéztem a színpadra, már vagy tízen voltak fent, a két nőn kívül mind férfi. A bögyös maca egy akasztót ölelgetett. Lali szerint az nem fogas, én bizonygattam, hogy az, ilyen volt régen az orvosi várótermekben is, látod, kör alakú a talpa, alumínium, és leszedték a tetejét, ahová a kabátokat kellett felakasztani.
– Ez a színház, te paraszt, lehet, hogy akasztó, de most rúd, érted, rúd, a nő meg rúdtáncost játszik! – mondta elég hangosan Lali, mire többen is ránk szóltak hátulról.
Nem értettem mi a bajuk, mit akarnának hallani? Bágyadt zene szólt, a pacákok elfelejthették a szövegüket, mert csak piáltak és nézték a lánykát, amint tekereg az akasztó körül.
Aztán nekem is tátva maradt a szám, mivel az akasztó hirtelen a felére csukódott össze, mint a szomszéd Kálmán pecabotja, és a maca már nem körülötte vonaglott, hanem ráült. Ekkor már az öregebbik énje azt kezdte magyarázni, hogy eljutott az első filmjéhez, a bárból egyenest egy alagsori műterembe. A pasik megfogyatkoztak, de ketten azért szendvicsbe rakták a lánykát, egy úgy tett, mintha kamerázna, az öregebbik meg fapofával mesélt tovább.
– Olyan volt mint egy szédítő utazás a hullámvasúton – mondta, mire a fiatalkát elkezdték vetkőztetni, és nem fogják elhinni a kandúrok a kocsmában, de kibuktak a cicijei! Gyorsan benyúltam a mobilom után, hogy csináljak pár képet, de az asszony a fülembe harapva azt mondta, hogy meg ne próbáljam!
Mondjuk a pasik is nekivetkőztek, egészen gatyára, de az engem nem izgatott. A lánykán még maradt a miniszoknya, amikor az egyik hátulról a fenekéhez, a másik elölről a szájához nyomta a csípőjét. Lali ekkor megfogta a combom, amire úgy bicepszen öklöztem, hogy ropogtak az ujjaim.
– Te rohadék, egy pornószínésznő életéről szól a darab, és te tudtad! Te egy kultúrganéj vagy! – morogtam a fülébe, amire Lali csak vigyorgott.
És ezért vett fel farmert! Az én vászongatyámon úgy dudorodott már a dorongom, hogy azt még az öreglány is látta a színpadról. Próbáltam takarni, nehogy rám vesse magát a nénje, mivel látszott rajta, hogy még kapható lenne erre arra.
Már nem akartam kimenni, sőt, kapaszkodtam a szék karfájában. A fiatalabbikat teljesen meztelenre vetkőztették, aztán a pasik is követték a példáját. Hol ketten, hol négyen állták körbe ezt a tehetséges dívát, aki többnyire már csak sóhajtozott, nyögdécselt és sikongatott.
Repült az idő, gondoltam, hogy hamar vége lesz, mert már az öreglány is lement a színpadról, és csak a fruska maradt fent egyedül. Sírt, hogy miért, nem tudom, amikor nemrég még annyira jó volt neki. Aztán mielőtt ráunhattunk volna, visszajött a nénje. Anyaszült meztelenül.
Ezt nem kellett volna! Kábé ez lehet a művészet, lógó csöcsök és fonnyadt valag. Ölelgették egymást a színpad közepén, amikor legördült a függöny.
Engem meg a hányinger környékezett. Még az asszonyra sem mertem ránézni.
Ekkor fogadtam meg egy életre, hogy akkor jövök legközelebb, ha happy enddel végződik a történet.